Tegnap este, oylan hét körül, amikorra hazaértem, ettem valamit és átöltöztem kényelmesebb cuccba, ledőltem az ágyra, mert fájtak a lábaim. Aztán azzal a lendülettel be is ájultam, pedig nem éreztem magam annyira fáradtnak. Mégis, olyan szinten aludtam, hogy nem keltem fel a jövés-menésre, hogy körülötte dumálnak, a villanyt kapcsolgatják, meg behozták ugye a kölyköt is és lefektették.

Ma délután mesélték, hogy kb óránként felriadtam, megkérdeztem, hogy: "Öhhhhh..." azaz kb nyögtem egyet, majd becsuktam a szemem és aludtam tovább X"D

Bár ne tettem volna! Olyan orbitális vadmarhaságot álmodtam össze, hogy kriminális!

Az elejére nem nagyon emlékszem, mert mire eléggé eszemnél lettem ahhoz, hogy elmeséljem, az már nagyjából el is illant.

Valami olyasmi volt, hogy a házunk mostani és régi elrendezése keveredett össze a fejembe, plusz a padlásfeljáró az én szobámból ment fölfelé. Szóval vagy én, vagy egy harmadik személy (én meg amolyan mesélő szemszögben lehettem, vagy franc tudja) bejött és muszáj volt felmennie a padlásra, ahol amolyan botanikuskertszerű, üvegházszerű valami volt.

Aztán valahogy még egyszer bejöttem, mintha egy snitt lett volna az álomban, vagy nem tudom.

Ezúttal a másik irányba mentem, a többi szoba felé. Ott a régi elrendezés volt mindenhol. Ahogy bementem a régi helyemre, a kisebbik öcsém találtam ott, aki akkora volt, mint a kölyök, de nem korban, csak méretben (szal olyan méter körüli), de ez nem volt furcsa valamiért, tök normlisnak éreztem így.

Aztán valahonan megjelent egy ugyanolyan nagyságú imádkozósáska....

Egy méteres....

És ezt szintén normlsinak érzékeltem. Mármint valamennyire, hsizen nem kezdtem el sikoltozva elrohanni.

Helyette előkaptam a mostani telefonomat - Selenát - és megpróbáltam lefotózni az addigra már az ágyakon ugráló sáskát. De mire elkattintottam a gépet és kimentem az előszobába, hogy megmutassam az újságot olvasó anyámnak, addigra a képen már a kisebbik öcsém volt látható, ugrás közben.

Én meg próbáltam győzködni - a még közben mindig olvasó - anyámat, hogy nem szórakozok, ez tényleg egy sáska volt még a előbb és komolyan ekkora nagy!

Aztán kijött utánam az öcsém, és hozzá is oda fordultam, hogy az előbb ő is ott volt velem, és mondja már meg, erősítsen meg, hogy komolyan, tényleg egy ekkora rohadt nagy sáskát láttunk! Nem vicc!

Aztán, ahogy rá néztem, akkor jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha ez nem is az öcsém, hanem a SÁSKA!

Ebben a pillanatban ébredtem fel!

...

azt hiszem, no comment

Pedig eskü nem néztem TV-t sem vagy egy hónapja, sem olvasni nem olvastam most még csak megközelítőleg sem ilyesmit.

Ha bevállalna pszichológus, szerintem most majd összehugyozná magát a boldogságtól XD