¤ HemoBlogin - A véremben van (hírek; frissek)

Vándorló betegség

2011.05.28. 18:19, LordDracul

Az elmúlt két hétről

és

egy új írásról a cut alatt.

Múlthéten, a hónap megkoronázásaként, begyulladt a mandulám, aztán felmászott és hazavágta az arcüregemet is. Valamelyik este már szinte sírtam, annyira fájt minden. Aztán az orvos olyan antibiotikumot írt föl, ami kis híján engem is kiírtott, miközben azért helyrehozott :P

A nagyobb gond, hogy vagy ez, vagy valami hasonló támadta be a kölyköt is tegnap. Előtte semmi baja nem volt az égadta egy világon, azután reggel már 38.2-őt mértünk neki.

Mivel nem volt itthon más, ezért kapott egy negyed algopyrint, aztán irány az orvos. Rémálom várakozni. A hármas sorszámot húztuk, és mivel ismerem már a "sebességét", ezért fél tíz körül értünk csak oda, hiszen hamarabb abszolút nincs semmi értelme. így is tizenegykor kerültünk sorra...

Addigra szegénykémnek felment a láza 38.9-re, így helyből kapott egy lázcsillapító injekciót is :S pluszba megint kijött, ráadásként mindkét szemén a kötőhártyagyulladás...

Szóval most bőszen gyógyszerezünk, és napjában ötször megkűzdünk a szemcseppel.

xXx

Egyébként ma nem sok mindent csináltam. Csak ültem, élveztem, hogy hosszú hetek után végre megint van netem és laptopom is. Bár tenni nagyon nem tettem semmit. Még midnig vacilállok, hogy visszatérjek-e a fandomba. Nem is annyira a megfutamodás miatt, mint inkább az egész hülyeség miatt... hogy most megint elölről kéne kezdenem felépíteni mindent, de nincs rá energiám, legalábbis úgy érzem most.

Mindenesetre vázlatot írogattam, csak most megakadtam kicsit, mert nem tudom merre haladjon a történet. Most éppen annak kezdtem neki, amelyik már több, mint egy hónapja foglalkoztat. Mivel régta eszembe jut, ezért úgy gondltam, ideje adnom neki egy esélyt, azután majd meglátom, mi lesz belőle pontosan.

Talán emlékeztek még Léneára, akit egy feladat kacsán alkottam az IAM keretein belül. Ha nem, vagy még nem futottál össze vele, akkor itt találod: ((felső menüsor)) Alkotok > IAM

Ha esetleg hozzáfűznivalód, vagy ötleted akad, szivesen veszem ^^

Még nincs hozzászólás.
 

Kattints!
Kattints a képre! ©Wyndua

 
Tervek

December

4. német
8. Nyíri
9. német
12. ledolgozás (24.)
14. Üzemgyűlés
       Niki
15. Nevtan
21. Gabi
22. német
28-30. meló

x haladni az elmélettel (jogsi)
   1 - 2 - 3 - 4 - 5
   gyakorlóvizsga
   záróvizsga
x ruhák szortírozása
x könyvespolc áthelyezése
x cipőtároló 2

továbbiak >>

 
HemoBlogin - A véremben van...
Friss bejegyzések
2015.11.17. 14:21
2015.11.02. 16:49
2015.10.04. 23:07
2015.09.27. 22:11
2015.09.20. 20:17
Friss hozzászólások
 

Kövesd Dracul LordDracul VárKastélya nevű tábláját a Pinteresten.

 
 

 
Építőkövek

#ajánló #archív #challenges #évösszegző #ficblog #formula 1 #hemoblogin #hétköznapok #idézet #jellemző #kelj életre! #kezdő írók #livejournal #melo-drama #morsfatum #oldalinfó #ovis(ar)ok #pacsit? #random #sulisságok #ünnepek

 
Áldozatok száma
Indulás: 2007-08-24
 

  • Black Vogue

{{Kérj cserét!}}x{{Itt hirdess!}}

szerk: LordDracul © 24#design: Wyndua és Boci :)
téma: blog, személyes, irodalom, szerepjáték | nyitás: 2007.08.24. | zárás: nem tervezett | böngésző: Mozilla | felbontás: 1024×768 | host: gportal

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)